Menhelyi kutyázás

Kedves Látogatók!

Menhelyünk az alábbiak szerint fogadja a kutyázni vágyó látogatókat! 🐾🐩🐕🚶‍♀️🚶‍♂️🥰🐾

‼️Hétköznap és hétvégi napokon is 9:30 – 12:00 között látogatható menhelyünk, ettől eltérő esetben kizárólag előre egyeztetett időpontban!

Sétáltatni érkezőket 9:30 – 11:30 közötti érkezéssel tudunk fogadni!

Örökbe fogadni szándékozó érdeklődőket érdemben, kizárólag előre egyeztetett időpontban tudunk fogadni‼️

Adományokat is a látogatási időben fogadjuk és előre is köszönjük! 💝
Lehetőség van kutya sétáltatásra, a menhelyi kifutóban játékra a kutyusokkal, vagy akár a takarításban segíteni a napi önkénteseknek.

A segítség koordinálását a napi gondozó határozza meg, amennyiben a látogató ezt nem tartja be, joga van elküldeni a menhelyről.

❗️A menhelyen mindenki saját felelősségére tartózkodhat/segíthet a kutyák körül! Kiskorú, csak szigorúan felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat a menhelyen, és ha a gondozó úgy ítéli meg, hogy a gyermek nem a menhelyi körülményeknek megfelelően viselkedik a szülő pedig nem tudja fegyelmezni, elküldheti őket a menhelyről. Fontos, hogy nem minden kutya kezes, nem egy állatparkról, állatsimogatóról van szó, ezért ilyen jellegű szabadidős tevékenységre a menhely látogatása nem alkalmas.❗️

Kérdés esetén, írásban messengeren tudunk segíteni!

logó

Csömöri Állatvédő Civil Szervezet | Kutyamenhely

Messenger: m.me/csomorikutyak
📱: +3630 3 682 682
@ : csomorikutyak@gmail.com
Kövess minket a Facebookon!

Hozzászólás nem engedélyezett.
%d bloggers like this: