Yuki
Husky – én minden porcikámban az vagyok 😊
„Szánhúzó kutyaként évszázadokon keresztül a havas, zord tájat járták, a génjeikben hordozzák a mozgás iránti igényt, amit mindenképpen ki kell elégíteni. Nagyon aktív kutyák, csalafinta észjárásúak, és bizony önfejűek is tudnak lenni, így első kutyás gazdiknak nem igazán ajánlják. Viszont aki gyakorlott kutyatartó, sok örömét lelheti a fajtában, főleg, ha ő maga is aktív életet él. Arra azonban a szakértők felhívják a figyelmet, hogy ha kirándulni indul vele a család, inkább pórázon vezessék. Hajlamos üldözőbe venni kisebb állatokat, és könnyen elkóborolhat.”
azenkutyam.hu
Elolvastátok? figyelmesen? 🤓, az én esetemben erre szükség is van, mert túl vagyok egy abszolút ideálisnak tűnő örökbefogadáson, de sajnos a benti-kinti tartás, a napi játék a gyerekekkel és egyszeri séta is kevés volt ahhoz, hogy ne vágyjak többre 😕 , nem volt maradásom egyedül a kertben, pedig szép nagy volt jó kerítéssel, neki indultam 😬, olyan „huskysan szökdöstem” 🤷 . Sajnálom, tudom ez rossz és nagyon sok aggodalmas pillanatot okoztam és törekedtek, próbálkoztak, de végül újra a menhelyen találtam magam 😕 .
Most ezért drukkolok, hogy olyan Gazdi jelentkezzen értem, aki legalább úgy szeret, mint ők, de jobban össze tudunk csiszolódni a mindennapokban, aktívabb, több ideje van rám, sokat lehetünk együtt és akár egy lakásba beszoktat, ezzel gátolva indulataimat 😊🥰 .
Amit még tudni kell rólam, hogy egy 2,5 éves, oltott ivartalanított lányka vagyok, akit eredeti családja albérletváltás miatt adott le a menhelyen. Más kutyákkal kijövök, de domináns és vehemens a természetem, ettől függetlenül itt van és volt már több kenneltársam, de én vagyok a főnökasszony 😅 .
Szerintem mindent is elmondtam, ami fontos, most már csak a bemutatkozó jelentkezésedet várom messengeren, e-mailben vagy telefonon 😉 .
Aktív Pacsi,
Yuki 🐾
Csömöri Állatvédő Civil Szervezet – Kutyamenhely
Örökbefogadás feltétele / menete
Messenger | +36 30 3 682 682 | csomorikutyak@gmail.com
Kövess minket a Facebookon!
1% – Neked 1 perc, nekik az életük! Adód 1%-a életet ment! Nyilatkozz!