Ricsi

Gazdinál próbaidőn
Virtuálisan
örökbe fogadom
Fajta
Nem
Ivartalanítva
Ivartalanítva
Méret
Szőr jellege
Színek
Szobatiszta
Nem ismert
Javasolt tartás
Kert, Lakás
Szül. idő
2016, 5.hó
Befogadtuk:
2023-03-04; 2018-05-04
Gyerekeket szereti:
Igen
Fiúkutyákkal barátságos:
Nem ismert
Lánykutyákkal barátságos:
Igen
Macskabarát:
Nem ismert

Gazdinál próbaidőn! 🤞🤞🤞🤞🤞🤞🤞🤞🤞🤞🤞❤

Újra itt, a szó szoros értelmében 😕
Sajnos 3 év után visszakerültem a menhelyre – megváltozott életkörülmények – nem, nem én tehetek róla 🙁

A lányok itt már jól ismernek, nekem nem sikerült kétszer sem 🙁 , ezért most nagyon, de nagyon szeretnének nekem egy végleges Gazdit így életem 7. évébe lépve ❤ .
2018-ban találtak, az utcán kukáztam, chipem nem volt, majd 2019-ben egy társam mellé gazdihoz kerültem, de sajnos együtt levadásztuk a család egyik macskáját 🙄, így nem maradhattunk. Akkor is visszakerültem a menhelyre, de 2020-ban egy kedves fiatal pár kiválasztott és velük, illetve részben velük, mertközben elváltak útjaik, éltem az elmúlt 3 évben, most ők is megváltak tőlem családi körülményeik miatt 🙁 .

Lakásban és kertes házban is, sétákkal szocializálódtam, kutyatársam is volt. Fontos számomra a napi foglalkozás, lemozgatás, de ez szerintem evidens és amúgy meg imádlak, szeretlek, jó kutya vagyok 🥰😊. Ivartalan, oltott kutyus vagyok természetesen 🙂 . Gabonamentes tápon élek, ennyi a speciális dolog velem, mert mástól allergiás leszek.
Remélem hamar eljön értem a végleges Gazdim, mert még legalább még egyszer ennyit tervezek élni, szóval sok-sok örömöt és puszit szeretnék neki adni 🥰😍.

Várom a jelentkezésed!
Pacsi, Ricsi 🐾

Csömöri Állatvédő Civil Szervezet – Kutyamenhely
Örökbefogadás feltétele / menete

Hozzászólás nem engedélyezett.