Adél
Vallomással tartozom. Én egy embermágnes vagyok, vagyis ha megkaparintalak csak ölellek-ölellek és ölellek A Dogitivity_Budapest kutyasuliba szombatonként én is becsatlakoztam, készült róla videó
Előéletemet bár elmondani nem tudom, de sajnos nagyjából meg lehet tippelni, fülem láthatóan házilag vágott, vemhesen találtak, de biztosan nem egyszer ellettem és hasi műtétemnél ki is derült, hogy többször császározhattak, ráadásul testemen és arcomon is több helyen meggyógyult nyoma van harapásoknak, sérüléseknek . Volt egy végbél előreesésem, amit már ittlétem alatt operáltak.
Mindezek után és ennek ellenére, egy bújós, rettentően szeretetéhes, oltott, ivartalan, egészséges kislány vagyok. Ami pozitív, lehet negatív is az én esetemben, mert zárt térben nem szeretek osztozkodni a Gazdin és egyelőre úgy tűnik az a jó nekem ha a lehető legtöbb időt töltjük együtt és fokozatosan szokom meg az egyedül létet, hogy teljesen biztonságban és boldognak érezhessem magam. Félre ne értsetek szeretem a kutyákat, szeretek velük lenni, sőt van akivel játszanék is, de az otthonom kívül. Ezért az álomgazdimnak nincs másik kutyája és sokat tud velem lenni, velem foglalkozni, tanítani és őszinte leszek a nagyon-nagy szeretetet okosan kell kombinálnia a szabályokkal . Így tuti boldogok leszünk
.
Most még csak 2,5 éves vagyok, ezért rengeteg boldog Gazdis év áll előttem. Csakis benti tartásra adnak a lányok örökbe, a többi részletet az örökbefogadással kapcsolatban itt az oldalon elolvashatjátok.
Ha szeretnétek, egy ölbe bújós szeretetbomba Gazdijai lenni, akivel azért foglalkozni is kell, gyertek el hozzám és ismerkedjünk meg!
Addig is naaaagy ölelés,
Adél
Csömöri Állatvédő Civil Szervezet – Kutyamenhely
Örökbefogadás feltétele / menete
Messenger | +36 30 3 682 682 | csomorikutyak@gmail.com
Kövess minket a Facebookon!
1% – Neked 1 perc, nekik az életük! Adód 1%-a életet ment! Nyilatkozz!
@dogitivity.budapest A menhelyi kutyusok oktatása mindig szeretgetéssel végződik❤️🙏 #kutyatiktok #gazditkeres #gazdiholvagy? #gazdiravárnak #menhely #menhelyikutyák #mentettkutya #gazdátkeres #örökbefogadható #önkéntesség ♬ Possibility – Lykke Li